A folyóirat célja

   A folyóirat célja

   A „Lélektan és hadviselés” a magyar K+F Stúdió Kft. társadalmi felelősségvállalási (CSR) stratégiája keretében alapított és kiadott interdiszciplináris, nyílt hozzáférésű (Open Access) internetes folyóirat, ami évente kétszer jelenik meg.

   A folyóirat lehetőséget ad a kalandozásra „a hadak útján, a pszichológia ösvényein és a történelem útvesztőiben" (idézet Mező Ferenc PSYOPS című könyvének borítójáról).

    A fő cél a hadviselés és a békefenntartás(!) emberi döntések, attitűdök, személyen belüli és interperszonális kapcsolatok, valamint kreatív (technikai, gazdasági és politikai) alkotások által determinált jelenségeinek feltárása. Külön cél továbbá a pszichológiai hadviselés, mint erőtöbbszöröző, nem halálos, nem kinetikus fegyver pszichológiai, hadtörténeti, politikai, szociológiai, gazdasági, jogi és egyéb diszciplináris vonatkozásainak elemzése.

   Az alapító szándéka szerint ez a folyóirat publikációs felületet biztosít a témája iránt érdeklődő inter- és multidiszciplináris orientációjú kutatók, kutatócsoportok, gyakorlati szakemberek számára, hogy ezzel segítse a tudományos eredmények és innovációk létrejöttét, népszerűsítését, és a béke megőrzését.

 

A folyóirat témája

A folyóirat a következő témákban publikál cikkeket:

  1. Pszichológiai hadviselés.
  2. A béke és a háború oktatási, képzési és kiképzési vonatkozásai.
  3. Hadtörténet.
  4. A béke és a háború társadalmi, gazdasági és politikai vonatkozásai és pszichológiai háttere.
  5. A béke és a háború filozófiai és vallási megközelítései.
  6. A béke és a háború természettudományi vonatkozásai.
  7. A béke és a háború mérnöki és informatikai vonatkozásai.
  8. A béke és a háború mezőgazdasági, élelmiszeripari és egészségügyi vonatkozásai.
  9. Béke és háború a képzőművészetben, zenében, táncban, irodalomban, színházban és filmművészetben.
  10. Egyéb témák a béke és a háború pszichológiai vagy egyéb tudományos vonatkozásairól.
  11. Beszámolók a békéről és a háborúról folyó kutatásról.
  12. Meghívók és beszámolók projektekről, konferenciákról, workshopokról és egyéb eseményekről a békével és háborúval és annak pszichológiai vonatkozásaival kapcsolatban.
  13. Könyvrecenziók.